Ovi hírek

Szent Mihály nap

Abdán már hagyománnyá vált, hogy Szent Mihály Nap alkalmával bölcsődéseink és óvodásaink rövid kis műsorral fellépnek a Községháza színpadán.

DSC00144 DSC00154 DSC00191 DSC00227 DSC00265 DSC00270


A Magyar Népmese napjaDSCN9756

A Magyar Népmese napján ellátogattak hozzánk a  4.osztályos gyerekek. Mátyás király legendájából az ,,Igaz mondó juhász” című mesét adták elő az ovisoknak.


IMG_20190916_093224   Takarítási világnap

   Szeptember harmadik szombatja a Takarítás Világnapja. Óvodásaink, mint sok-sok éve, idén is seprűt, törlőruhát, sőt porszívót ragadtak, hogy ezen a napon még tisztábbá, ragyogóbbá varázsolják óvodánkat. A kisebbek csoportjukban, a nagyobbak a folyosókon is és az udvaron is szorgoskodtak. Összesöpörték a lehullott faleveleket az udvaron, bejárták az óvoda környékét szerencsére kevés hulladékot találva. 


Farsangi bál az óvodában

  Mint mindeDSC09199n évben idén is elbúcsúztattuk a telet az óvodában egy vidám hangulatú farsangi mulatság keretében. A gyerekek, mint mindig beöltözhettek az általuk választott és kedvelt jelmezekbe. Idén egy közös felvonulással, jelmezbemutatóval kezdtük a délelőtti mulatozás. A nap lezárásaként a nevelőtestület elhívta Papp Ritát és Bodnár Attilát egy vidám koncertre. Az énekesnő bevonta a gyerekeket is a produkcióba ezáltal is színesebbé téve az előadást.


„Nagyi nap” az óvodában!

“A hétfői napot az unokámmal töltöttem a Mézeskalács óvodában. Csodálatos élményekkel gazdagodtam. Már a belépés után olyan volt, mintha meseországba járnék.”

DSC09032 DSC09006 DSC09033 DSCN9125 DSCN9168


Találkozás az elsősökkel

Óvodánkban hagyomány, hogy az iskolában töltött pár hónap után találkozót szervezünk az elballagott óvódásainknak.   Ámulva néztük kis iskolásaink füzeteit, értesítő könyvüket, melyek tele voltak  piros pontokkal.  Beszélgetés közben elmesélték mi az amit nagyon és mi az amit nem szeretnek az iskolában, valamint „régi” fotókat nézegetve, beszélgettünk az óvodás élményeikről is.  Jutott idő persze játékra is.  Örömmel vették újra birtokba régi, kinőtt csoportszobájukat és a régi játékaikat is. Abban a tudatban búcsúztunk el tőlük, hogy örömünkre az iskolában is megállják a helyüket, és büszkék lehetünk rájuk!

DSC08957 DSC08959 DSC08964


Mini Ki Mit Tud? az óvodában

Január 30.-án került megrendezésre a már hagyománynak számító Ki Mit Tud? vetélkedő, melynek óvodánk a házigazdája. A döntőt helyi elődöntők előzték meg abdán, az ikrényi és a börcsi tagóvodákban is.  Mindenki izgatottan várta ezt a napot, amely idén is jó szórakozást ígért versenyzőnek, közönségnek, gyermeknek, felnőttnek egyaránt.  A repertoárban szerepelt vers, mese, ének, tánc, bűvészkedés, sőt még furulyázás is. Természetesen, mint általában lenni szokott, nagyon nehéz dolga volt most is a zsűrinek, de a verseny végén mindenki elégedetten és büszkén vehette át néhány kedves és dicsérő  szó kíséretében az oklevelet és az ajándékot. Az idei évben is szavazhattak a gyerekek is a számukra legjobban tetsző produkcióra.  Reméljük sikerült kedvet ébresztenünk sok gyermekben, hogy jövőre még többen, bátran szaporítsák a jelentkezők sorát.

DSC08865 DSC08872 DSC08857


DSC08538Rábca Dalkör az óvodában

   Nagy örömünkre decemberben újra vendégül láthattuk óvodánkban a Rábca Dalkör tagjait. Ezúttal azért látogattak el hozzánk, hogy szép karácsonyi dalokkal tegyék meghittebbé és vidámabbá az ünnepvárást mindannyiunk számára. 


A mozgás öröme

Az idei tanévben először szerveztük meg az egészség és sporthete, melynek egyik támogatója a Generali Biztosító volt. Simba pályázatukat elnyerve sikerült egy fantasztikus élményt szerezni a gyerekeknek. Sajnos az időjárás nem a kinti programoknak kedvezett, de a közlekedési napot így is meg tudtuk tartani az óvodai falain belül. A pályázat részeként egy közlekedési társasjátékkal is gazdagodott az óvoda. Reméljük, hogy a kisebbek és a nagyobbak is élményekkel telve értek haza.

DSC03790 DSC03811 DSC03817


Őszbúcsúztató az óvodábanDSC08184

Az idei évben is megrendezésre került a hagyománnyá vált őszbúcsúztató délután óvodánkban. Erre az alkalomra minden csoport lámpásokat készít a gyerekekkel és a délutáni program keretein belül felvonulunk az óvoda körül közösen a szülőkkel. Minden évben próbáljuk színesebbé és változatosabbá tenni a programot.


004790FE-05D5-4B36-A7C4-702FF0F1A14DTűzoltóság

Kinek ne dobogtatná meg szívét egy hirtelen felhangzó szirénahang? Hol, mi történhetett, hogyan lehet segíteni? Milyen lehet egy tűzoltó munkája? Ilyen és ehhez hasonló, sok-sok kérdésre kaptunk választ egy délelőtt, melyen a győri tűzoltóságra látogattunk el.
A Bog
lárka csoportosok olyan szerencsések, hogy egy óvodástársunk édesapjának pont tűzoltó a hivatása. Ezért természetesen ő kalauzolt minket, így kérdéseikkel még nagyobb bizalommal voltak gyerekeink. Szerencsénkre nyugalmas volt a délelőtt, így részletesen megcsodálhattuk a járműveket, felszereléseket, beülhettünk a tűzoltókocsiba, s kedvünkért még a lecsúszórúd használatát is láthattuk. Élmény volt „igazi” tűzoltókat látni, hallgatni történeteiket. Megtudtuk a legfontosabb tűzvédelmi szabályokat, a különböző oltási módokat, a teendőket tűz esetén.


Ravazdi Erdei IskolaDSC08403

 Kis hátizsákjainkkal felkerekedtünk nagycsoportos óvodásainkkal a Ravazdi Erdőgazdaság felé. Vonaton, buszon utazva, tíz óra körül megérkeztünk az erdei iskolába, ahol már várták érkezésünket. Bizony, a kiruccanás máris meghozta gyermekeink étvágyát, s egy kis táplálkozást követően  programunk vezetője elsőként a természeti múzeumban kalauzolt végig bennünket. Fakéreg, termés, levélforma, lábnyomok, kitömött madarak, róka, hód, borz, vaddisznó, szarvasagancsok mind eredeti valójában, közvetlen közelről láthattuk, nézhettük, s tudtuk, hogy a kitömött állatok érintése a preparáló bevonat miatt nem lehetséges, de a fakérgeket, terméseket, agancsokat meg is vizsgálhattuk.
Izgalmas volt a „kincskereső játék”, melyben egy-egy dobozban megbújó tárgyat (dió, csigaház), tapintás útján kellett kitalálni. A múzeumi séta után a valódi természet felé indultunk. Csendesen haladtunk az erdei úton, hiszen tudtuk, hogy itt mi vendégek vagyunk, az erdei állatok élőhelyének, otthonának vendégei. Füleltük a madárhangokat, csodáltuk a leveleket, terméseket. Láttunk tölgyfát, makkot, galagonyát, csipkebogyót, melyet a gyerekek örömmel ismertek fel. Hamarosan elértünk a dombtetőn a kilátóhoz, melynek megmászása mindannyiunknak izgalmas volt, s a látvány mely elénk tárult a magasból, szemet gyönyörködtető – a pannonhalmi vár, az őszi erdő színei. Utunkat meséink ravazdi hőse – a lókötő róka és Vuk – oly sokszor elképzelt, megelevenedett lakóhelye felé folytattuk: elérkeztünk a rókavárhoz. Gyereknek, felnőttnek egyaránt élmény volt megnézni róka koma többkijáratú kotorékát, mely szinte beleolvadt a domboldalba.


Élmény a pékségben

A Pitypang csoport óvodásai „A Pajtába” látogattak, ahol igazi „Élménysütésben” volt részük. A Pedró pékség, és a szemfüles óvó nénik (akik ráleltek a lehetőségre a világhálón) jóvoltából, saját szemükkel, kezükkel, orrukkal, fülükkel, és ízlelőbimbóikkal, egyszóval minden érzékszervükkel megtapasztalhatták, hogy milyen is péknek lenni. Az előkészített tésztából a gyerekek saját kezükkel formázhatták meg a brióst és a perecet. A kis kezek ügyesen sodorták, tekerték a tésztát és igazi csodák születtek. Amíg a tészta pihent és a kemencében kisült, népi gyermekjátékokat játszhattak és sok-sok hasznos információt szerezhettek a hagyományos péksütemények készítéséről. A legnagyobb öröm mégis az volt, amikor az illatos briós és perec előkerült a forró kemencéből és a saját készítésű finomság illata elárasztotta a pici orrocskákat. A vonatozás, buszozás és a tartalmas délelőtt után sok élménnyel gazdagon térhettek haza.


DSCN8354NAGYCSOPORTOSOK LÁTOGATÁSA A FLIEGL GYÁRBAN

 Óvodánk iskolába menős nagycsoportosai (Napraforgó és Tulipán csoport), idén is meghívást kaptak a településünkön működő Fliegl vezetőségétől egy délelőtti gyárlátogatásra. A meghívásnak nagyon örültünk, és április 25.-én tízórai után izgatottan szálltunk fel az értünk küldött buszra. A telephelyen először egy filmvetítéssel vártak bennünket, majd körbe kalauzoltak bennünket a gyár területén. 

Be the first to comment

Leave a Reply