Boglárka csoport

Ovi boglárka       

          Óvodapedagógusok: Bériné Aradi Borbála

                                          Némethné Balogh Eszter

           Dajka néni: Lakatos Ildikó

Mi, a Boglárka csoportosok már harmadik éve járunk óvodába. Idén csatlakozott hozzánk még egy kislány, így már 11 fiú és 11 kislány alkotja csoportunkat. Jól összeszoktunk, barátságok is alakultak már, de alapvetően mindenki kedvel mindenkit, szívesen játszunk egymással. A közös dolgok különösen lelkesítenek minket, főleg az ünnepekre vagy jeles eseményre készülődés.
Idén már bábszínházba is szeretnénk eljutni, ehhez lelkesen gyakoroljuk a közlekedés alapvető szabályait.
Az önkiszolgálás mellett a „naposkodást”, azaz az egymásért végzett munkát is gyakoroljuk, ezzel egymás megbecsülését erősítjük. Minden nap kezdeményezünk foglalkozásokat, melyeken a testnevelés kivételével kötetlenül vehetnek részt a gyerekek. Célunk, hogy minden gyermek érdeklődését felkeltsük, ezért játékba integrálva tevékenykedünk. Mesélünk, bábozunk, dramatizálunk, énekelünk, kézműveskedünk, tornázunk, ismerkedünk környezetünkkel. Szem előtt tartjuk a gyermekek fő tevékenységét, a szabad játékot, ehhez eszközöket és minél ideálisabb feltételeket  biztosítunk. Az egészséges életmódra nevelés jegyében minden nap fogyasztunk gyümölcsöt, s ha az időjárás engedi, játszunk, mozgunk a friss levegőn. Lelkünk egészségéért naponta beszélgető kört is tartunk, ahol élményeinket, terveinket megoszthatjuk egymással. Elfogadjuk minden gyermek egyéni adottságait, s igyekszünk képességeit, önbizalmát differenciáltan fejleszteni.

Be the first to comment

Leave a Reply