Beszoktatás

can-stock-photo_csp7498887

Bölcsis beszoktatás

Manapság a bölcsőde nagyon fontos szerepet tölt be gyermekeink nevelésében. Az óvodával összehasonlítva számos részletben különbözik a bölcsőde, nem utolsó sorban a beszoktatás is másképpen zajlik.

A bölcsődében saját gondozónő rendszer- saját gyermekrendszer- működik. Ez azt jelenti, hogy a gondozónő, aki a gyermeket beszoktatta, ő viszi végig az óvodába menetelig. Kialakul eközben egy olyan bizalmi viszony a gyermek és a gondozónő között, hogy bármilyen problémával a gyermek bátran fordul a felnőtt felé.

Általában két hét, de a gyermek igényeit és a szülő idejét figyelembe véve a munkába álláshoz képest, ez lehet rövidebb vagy hosszabb időtartamú.

Az első 4-5 napban csak 1-2 órát tartózkodik itt a gyermek a szülővel együtt. 3.-4. nap próbálkozunk meg először azzal, rövid időre kiküldjük a csoportszobából a szülőt. Ekkor már itt is ebédel a gyermek, ha szükséges, akkor a szülővel, ha nem akkor a gondozónőjével. Ezután fokozatosan egyre több időt tölt el a szülő nélkül. Általában a második hét végére érjük el azt, hogy itt is alszik a bölcsődében.

A gyermek életében fontos szerepet töltenek be az otthonról hozott játékok, „otthonpótló”tárgyak, amik segítik az elválásnál és a beszoktatásnál.

Hasznos lehet, ha már bölcsődébe kerülés előtt játszóházba, közös csoportos foglalkozásokra visszük gyermekünket. Mindenképpen ajánlatos a bölcsi megkezdése előtt, hogy ismerkedjen más gyermekközösségekkel. Az is segítheti az elválást, ha más felnőttekkel is létesít kapcsolatot pl: nagyszülőknél tölt hosszú hétvégét, szülők elfoglaltsága miatt más felnőtt vigyázzon rá.

Apró részletek a beszoktatás alatt:

  • Az az ideális, ha a beszoktatás alatt mindig ugyanaz a személy kíséri el a gyermeket
  • Nehezíti a beszoktatás menetét az édesanya szorongása, vagy ha a gyermek sírni látja
  • A beszoktatásnál ne a nagyobb testvérrel menjen el, mikor behozza a kicsit
  • Lehetőség szerint a kedvenc alvós állatka, cumi ne maradjon otthon
  • A böcsődébe való beszoktatás előtt ajánlatos leszoktatni fokozatosan a gyermeket a szoptatásról, mivel lelkileg jobban megviseli az elválás
  • Ne néhány nappal a bölcsőde megkezdése előtt vonja meg a szülő a cumit vagy az ujjszopást a gyermektől
  • A szülő minden esetben biztosítsa gyermekét arról, hogy mindenképpen jön érte bizonyos napirendi pontokhoz képest pl. uzsonna után
  • Családlátogatás kapcsolatfelvétel a gondozónővel a gyermek otthonában

Mi okozhat kizökkenést a beszoktatásnál?

– A hosszú hiányzás
– A beszoktatás alatt akár 1-2 nap kiesés
– Családi körülményekbe történő változás
– Kistestvér születése
– Költözés
– Valamilyen szülő elutazása
– Reggeli elindulás

Kire mire mondjuk, hogy „beszokott bölcsis” ?

Aki jó alakit ki gondozónőjével, együttműködő a gondozási műveletek közben. Jól érzi magát, tevékenyen játszik egész nap fogékony az új ismeretek befogadására, társai felé nyitott.

A tapasztalatok és az óvónők visszajelzése alapján az esetek többségében mindenképpen könnyebben szoknak be azok a gyerekek az óvodai közösségben, akik bölcsődében jártak. Náluk már megkezdődik az önállósodás folyamata az étkezésben, öltözködés terén. Az is előnyt jelent számukra, hogy már kortárs csoportban, jól kialakított napirend szerint éltek, ami növelte biztonságérzetüket.